Milyen szabályok vonatkoznak a kapcsolt vállalkozásokra?
Azokra a vállalkozásokra, amelyeknek többségi irányítása megegyezik, netán közös a vezetőjük, speciális elszámolási, adózási szabályok vonatkoznak. Ezek az úgynevezett kapcsolt vállalkozások, amelyeknél a legnagyobb gond az adóhatóság szemében az lehet, hogy egymás közötti elszámolásukban nem beszélhetünk két független félről: az ahogy például egy költséget elszámol …
Kényszertörlés szigorúbb szabályokkal
A kényszertörlési eljárások jelentős szigorításáról döntött a nyáron az Országgyűlés: a képviselők által elfogadott törvény értelmében 2021. július elsejétől illetéket kell fizetni a cégbíróság által lefolytatott eljárásokért. A jogszabály-módosítás indoklásánál a benyújtó Igazságügyi Minisztérium arra hivatkozott, hogy szeretnék a visszaéléseket megakadályozni. A 2012-ben bevezetett kényszertörlés …
Generációváltás: ajándékozási illeték vállalkozások esetében
Az ajándékozásnál nem feltétlenül gondolunk a vállalkozásokra, ám bizonyos helyzetekben, például a cégvezetés generációváltásánál igencsak fontos az, milyen szabályokkal adható át valamilyen tárgy, ingatlan, vagyoni értékű jog az utódnak. Éppen emiatt fontos az is, milyen esetekben kell ajándékozási illetéket fizetni, és mikor úszható meg ez …
Új szabályok 2021-ben a számlaadat-szolgáltatásnál: mire kell ügyelni?
Az év elején változtak a számlaadatok regisztrációjának szabályai. A január 4-től kiállított számlák esetében mindegyikről kötelező adatot szolgáltatni az adóhatóságnak, amelyet belföldi áfaalany állított ki. Vagyis – eltérően a 2020 júliusa óta érvényes szabályozástól – abban az esetben is elvárt a számla regisztrációja, ha azt …
Online számla mindenkitől? Mire kell felkészülnie az adózóknak?
2020 júliusától jelentősen megváltozik az online számlázás 2018 júliusa óta ismert rendszere. …
Laptopokkal segítjük a rászoruló diákokat
A Libra Csoport a rászoruló diákokat 150 db laptoppal és tablettel támogatta, összesen 12 millió forint értékben. …
Miért lehet előnyös egy cégnek, ha felhőszolgáltatást használ, különösen most?
2020 júliusától jelentősen megváltozik az online számlázás 2018 júliusa óta ismert rendszere. …