Elhatárolt veszteség: lehetőség korlátokkal
Mit tehet egy társaság annak érdekében, hogy fizetendő adója ne mutasson akkora hullámzást, mint az eredmény? …
Hogyan fog működni Magyarországon a globális minimumadó?
Bár 2021 végén úgy tűnt, pont kerül a globális minimumadóval kapcsolatos vita végére, a megegyezésre végül még egy évet kellett várni. A híreket elnézve a késlekedés leginkább a magyar kormány ellenkezésével volt magyarázható – utóbbi pedig leginkább a magyar adórendszer sajátosságaival. A társasági adó minimális …
Itt az EU-támogatásokért tett vállaláscsomag, de hogyan érintheti a kkv-kat?
Tizenhét vállalás teljesítésével igyekszik a kormány elérni azt, hogy az EU Magyarország rendelkezésére bocsássa a hétéves költségvetésben számunkra elkülönített uniós forrásokat. Az Európai Bizottság a sajtóhírek alapján a korrupciós kockázatok csökkentését szeretné elérni a magyar jogrendszerben, a vállalások egy része azonban igyekszik megerősíteni a kis- …
Hogyan segíti az állam az ukrajnai háború elől menekülők foglalkoztatását?
Az ukrajnai munkavállalók jelenléte a magyar munkaerőpiacon nem újdonság, ám a háború, mint sok más téren, itt is merőben más helyzetet teremtett: a megszokott eljáráshoz képest sokan menekültként próbálnak megélhetést szerezni, ennek a feltételei eddig nem álltak fenn. Március elején ennek megfelelően több kormányrendeletet is …
Hogyan változnak az uniós áfaszabályok?
Az áfakulcsok rendszerének átalakításáról döntöttek decemberben a tagállamok. De hogyan érinti az Magyarországot? Az adórendszer alapvetően tagállami hatáskörbe tartozik az Európai Unióban. Ez természetesen lassacskán változik, elég a társasági adó esetében a formálódó minimáladóra gondolni, ez azonban nem az uniós alapszerződések alapján működhet majd, ezen …
Meddig és hogyan kell megőrizni a számlákat és más iratokat?
Jóllehet ma már a számlaforgalom legnagyobb része online zajlik, és a vállalkozók számára az elektronikus adóbevallás is előírás, az iratok, bizonylatok, számlák megőrzése továbbra is előírás. És nem csak nekik Bizonyos ügyeknél minden természetes személy számára fontos, hogy rendelkezésre álljanak bizonyos dokumentumok. Milyen dokumentumokról is …
Nő a minimálbér, csökkennek az adóterhek? Mi változik 2022-től?
2022-ben 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér bruttó összege, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nő. Azért, hogy a szokásosnál nagyobb arányú növelés ne terhelje meg a vállalkozásokat, a bérmegállapodás keretében a kormány vállalta, hogy több adónem esetében csökkenti a munkaadók adóterheit a jövő …
Milyen szabályok vonatkoznak a kapcsolt vállalkozásokra?
Azokra a vállalkozásokra, amelyeknek többségi irányítása megegyezik, netán közös a vezetőjük, speciális elszámolási, adózási szabályok vonatkoznak. Ezek az úgynevezett kapcsolt vállalkozások, amelyeknél a legnagyobb gond az adóhatóság szemében az lehet, hogy egymás közötti elszámolásukban nem beszélhetünk két független félről: az ahogy például egy költséget elszámol …
Kényszertörlés szigorúbb szabályokkal
A kényszertörlési eljárások jelentős szigorításáról döntött a nyáron az Országgyűlés: a képviselők által elfogadott törvény értelmében 2021. július elsejétől illetéket kell fizetni a cégbíróság által lefolytatott eljárásokért. A jogszabály-módosítás indoklásánál a benyújtó Igazságügyi Minisztérium arra hivatkozott, hogy szeretnék a visszaéléseket megakadályozni. A 2012-ben bevezetett kényszertörlés …
Generációváltás: ajándékozási illeték vállalkozások esetében
Az ajándékozásnál nem feltétlenül gondolunk a vállalkozásokra, ám bizonyos helyzetekben, például a cégvezetés generációváltásánál igencsak fontos az, milyen szabályokkal adható át valamilyen tárgy, ingatlan, vagyoni értékű jog az utódnak. Éppen emiatt fontos az is, milyen esetekben kell ajándékozási illetéket fizetni, és mikor úszható meg ez …